Az MC-hangszedők drágák, sőt valójában még annál is drágábbak, mint ami az árcédulájukra van írva. Plusz erősítő-fokozat kell hozzájuk. Meg plusz kábel a plusz erősítőhöz, ugye. Ráadásul elég egy kis óvatlanság, és máris mehet a kukába az egész hangszedő, mert a tűjük – otthoni körülmények között – nem cserélhető. Hát most őszintén, kinek hiányzik egy ilyen problémahalmaz? Hm, sokaknak. Mert a hangjuk az tényleg olyan, hogy sokan a fél karjukat adnák érte. Sokan – de nem mindenki.
A jó MC-hangszedő olyan, mint a jó csöves erősítő. Nincs belőle olcsó (ami van, az sincs – erről később), háklis mindenféle bagatell műszaki dologra, pl. árnyékolás. Viszont olyan felbontást, olyan plusz intimitást hoz a rendszerbe, hogy a vájtfülű zenerajongó, miután megérezte az ízét, többé nehezen engedi el.
Az MC-hangszedőknek van ugyanis egy genetikai jó tulajdonságuk: a tűszár túlvégén nem egy bumszli mágnes mozog fix tekercsek között, mint az MM (mozgó mágneses) hangszedőkben, hanem filigrán tekercsek a fix mágnesek között.
Amikor a tekercs mozog (MC), az azzal az előnnyel jár, hogy a tűszár végén a tekercs sokkal kisebb és főleg könnyebb lehet, mint az MM rendszerben a tűszár végén a mágnes. Ha kisebb a tömeg, könnyebben és gyorsabban mozog a tű a barázdában, pontosabban tudja letapogatni az információkat. Mi is könnyebben és gyorsabban mozgunk egy kiránduláson a Hármashatárhegyen, ha nem kell közben tömött hátizsákot cipelnünk, hát nem?
Ha ez ilyen egyszerű és nagyszerű, hogyan lehet, hogy mégsem az MC-hangszedők terjedtek el? A fő gond az, hogy az MC-k drágák, és nem is tudnak olcsók lenni.
Mitől drága?
A hangszedőben a jel minden esetben a tekercsben indukálódik. Az MM hangszedőknél egyszerű a helyzet, a tekercs a hangszedőtestben van, fixen, egyszerűen rá kell forrasztani a tekercs végére a csatlakozókat és kész. Az MM hangszedők gyártását bizonyos fokig akár gépesíteni is lehet. Ráadásul a tű egység egy mozdulattal kihúzható és cserélhető. Ha elkopott, ne adj isten megsérült a tű, viszonylag olcsón és egyszerűen megmenthető maga a hangszedő.
Az MC-hangszedőknél viszont a tekercs a tűszár végén van, azaz a mozgó részen, onnan kell kivezetni a huzalozást a hangszedő csatlakozóihoz. Ezt a műveletet nem nagyon lehet gépesíteni, hajszálnál vékonyabb huzalokat kell az ujjbegynyi hangszedőtesten belül a kellő precizitással tekergetni meg forrasztgatni. Arról nem is beszélve, hogy az egyszerű tűcsere lehetősége is ugrott: a tűszár végén a tekercs ugyanis effektíve hozzá van forrasztva a hangszedő fix részeihez. A tűszárat csak forrasztással lehet kiemelni a helyéről, aztán a csere után visszaforrasztani. Persze ez a forrasztás pont akkora, mint egy hangya szeme. A nagypapától örökölt forrasztópáka itt nem játszik.
A precíziós „kézműves” munka miatt drága megvenni az MC-hangszedőt, és tovább drágítja, hogy nem lehet otthoni tűcserével meghosszabbítani az életét sem. Ráadásul további komplikáció is van velük. Ahhoz ugyanis, hogy az a tű tényleg szabadon mozogjon a barázdában, a tűszár végén a tekercsnek kicsinek és könnyűnek kell lennie. A kicsi tekercsecske azonban kicsi áramocskát indukál. Jobban fel kell erősíteni, mint egy MM hangszedő jelét. Ajjaj.
Ha az MC-hangszedők legalább szabványosak lennének, mint az MM-ek, akkor nem is lenne akkora a gond. Valójában viszont ahány MC-hangszedő, annyiféle kimenő jelszint és annyiféle optimális impedanciájú lezárás létezik. Nem ritka, hogy ugyanazon gyártó különböző hangszedői is eltérő beállításokat követelnek meg. Az univerzális (MM/MC) elő-előerősítők ezért kompromisszumosak.
Ha nekem kellene ilyen erősítőt terveznem, nyilván igyekeznék én is minden paramétert kb középre belőni. Így ugyan semmilyen MC-hangszedőhöz nem illeszkedne a készülék tökéletesen, de semmivel sem működne túl rosszul sem. (Kivéve, ha mégis. Denon MC-tulajdonosok, szevasztok.) Az univerzális előerősítők szükségszerű műszaki kompromisszumai és a középre állítás viszont pont azokat a finomságokat eszik meg, ami az MC-hangszedők lényege lenne.
Ha drágábban is, de léteznek olyan MC-képes phono erősítők, amiknél legalább a lezáró impedanciát többféle beállításból lehet kiválasztani, kapcsolóval vagy kis áthelyezhető jumperekkel. Még egy szinttel feljebb aztán megjelennek a konkrét hangszedőkhöz optimalizált elektronikák vagy trafók. Ezek többnyire egyedi darabok, vagy ha nem, hát kis szériás gyártmányok – az árukat képzelhetjük. Amikor feljebb azt írtam, „az MC-hangszedők még annál is drágábbak, mint ami az árcédulájukra van írva,” akkor pont erre gondoltam. Egy tisztességes kivitelű, egyedileg épített erősítő vagy egyedileg tekercselt minőségi trafó nagyjából megduplázza az MC-hangszedő árát.
És persze ez egy külön készülék, amihez kell majd egy plusz összekötő kábel is, amivel a phono fokozathoz csatlakoztatjuk. Plusz költség, plusz bizonytalansági tényező – természetesen az elő-előerősítő vagy trafó és a phono közötti kábel sajáthangja is megjelenik a hangban.
És még egy ráadás probléma: mivel itt nagyon picike jelszintekről beszélünk, az egész hóbelevanc érzékeny lesz mindenféle elektromos zajra, zavarforrásra. A probléma nem áthidalhatatlan, de néha valóságos szelleműzést kell bemutatni.
Olcsó hús
Az MC-hangszedők olyan presztízsnek örvendenek, hogy állandó volt a kihívás a hangszedő specialisták előtt: olcsón adni mozgótekercseket a népnek. Két iskola van, a magas kimenetű MC-k, illetve az „olcsósított” MC-k.
A magas kimenetű MC-k hagyományos mozgótekercses hangszedők, tekercs mozog a mágnesben, meg minden, csak éppen magasabb jelszintet adnak ki, azaz közvetlenül csatlakoztathatóak a sima phono fokozatokhoz. Az ugyan igaz, hogy a különleges mágnesek, trükkös tekercselési eljárások tudnak egy picit emelni a jelszinten, de a legtöbb magas kimenetű MC-nél egyszerűen nagyobb (hosszabb) tekercseket használnak. A nagyobb tekercs viszont nagyobb mozgó tömeget is jelent – ezzel pont az MC-hangszedők legnagyobb előnye veszik el, az alacsony mozgó tömeg. Jók tudnak lenni ezek is, de az MC varázs nem feltétlenül jelenik meg.
A másik racionalizáló iskola azt mondja, legyen igazi, alacsony kimenetű a hangszedő, a vele járó minden magasabb költséggel, spóroljunk viszont a tűszáron és a tűn. Így születtek például az Audio-Technica F-sorozatú hangszedői. A 63 ezer forintos AT F-2 hengeres csapra ragasztott („bonded”) 0.3 x 0.7 mil lekerekítésű elliptikus tűt kapott, alumínium tűszáron. Honnan is olyan ismerős ez? Hát persze, a 34 ezres listaárú VM 520Eb hangszedőben pont ugyanilyen tűszár és tű van, csak ott MM elven dolgozik. Nahát.
Nade mi a helyzet, ha kihúzták azt az öt számot (vagy legalább négyet), és megvan már a komoly deck, a rendes hangkar, van pénz külön trafóra is?
Ízlés dolga?
Azt már láttuk, hogy a tisztességes MC-k nem olcsók, pláne ha korrektül meg akarjuk oldani az előerősítést is erősítővel vagy illesztőtrafóval. Nade mire számíthatunk egy jól kitalált MC-rendszertől, ha árban közel eső, csúcskategóriás MM-ekkel hasonlítjuk össze?
Az MC hangszedők lényege a tiszta és torzítatlan középsáv, a széles szubjektív frekvenciasáv, a természetes megszólalás, a részletek, a gyors tranziensek. Az nem valószínű, hogy a jó MC-hanggal valaki ne szimpatizáljon. A Mercedes az Mercedes.
Az analóg lemezjátszás feltámadásával azonban az MM-hangszedők is komolyan fejlődtek. Új anyagok, új technológiák jelentek meg. A komoly gyártók csúcsmodelljei ráadásul egészen különleges tűprofilokat kaptak – ezekről gyakran még a szakma is kevés részletet tud, lásd az Audio-Technica VM760 SLC („Special Line Contact” vagy a Goldring G2500 „2SD” tűprofiljait. A Goldring japán gyártású 2000-es sorozata ráadásul csak a kimenő jelszintjével és lezáró impedanciájával számít MM hangszedőnek, működési elve alapján teljesen más: MI, azaz Moving Iron rendszerű – erről az elvről hamarosan majd külön posztban osztunk észt. (A lenti képen a Grado hangszedők atyjának, Joseph Gradónak az eredeti MI-szabadalmáról származó illusztrációja.)
Az MM (vagy MI) hangszedők is teljesen jó választást jelenthetnek, ha valaki beéri alacsonyabb felbontással cserében némi melegségért és dögösségért, ami a jobb MM-ek bónusza. Pláne ha mentesül az előerősítéssel járó vacakolástól – és plusz költségektől.
Nem tudod felsorolni a Rolling Stones tagjait, de kapásból tudod fél évre előre a Zeneakadémia koncertprogramját? Kiselőadást tudnál tartani, miben tér el Archie Shepp, Ben Webster és Sonny Rollins szaxofonjátéka? Vannak élő komolyzenei felvételeid a hatvanas-hetvenes évekből, amiket tényleg egyben, utólagos belematatás nélkül rögzítettek? Ez esetben ne add alább, válaszd valamelyik menő MC-hangszedőt, még ha drágább is kiszolgálni.
Bírod a metált? Megsértődsz, ha valaki keveri a grunge-ot a grindcore-ral? A drum’n’bass-t a dubplate-tel? Italodisco lemezeket digitalizálsz a hálás utókor számára? Netán a Kraftwerk szóról nem a Mátrai Hőerőmű jut az eszedbe? Nos, a kedvenc zenéidet hallgatva a az MC-k színezetlensége, felbontóképessége kevésbé releváns, maradj nyugodtan egy kiszámíthatóbb és olcsóbban élvezhető MM-nél.
A magyarországi MC-kultusz
Magyarországon egyértelműen a szocializmus utolsó éveiben kezdődött az MC-kultusz. Történelmileg ugyanis úgy alakult, hogy a nyolcvanas évek második felében lemezjátszóból nem volt választék a boltokban, a legjobb készülék talán a csehszlovákiai Teslánál készülő NAD 5120 volt, ellenben Ortofon hangszedőket (és csak Ortofon hangszedőket!) valamiért viszonylag egyszerűen be lehetett szerezni. Méghozzá a teljes palettát. Egy mozgótekercses MC10S és hozzá egy T-5 trafó ára „egy lemezjátszónyi” volt (1986-ban konkrétan 5.360 forint, pár százassal olcsóbb, mint egy komplett NAD) – ha nem is volt olcsó, egy elkötelezett hifista tulajdonképpen megengedhette magának.
Ez rengeteg olyan otthoni lemezjátszóhoz vezetett, amikben a hangszedő aránytalanul drága lett a futóműhöz képest. Erre rásegített az akkori audio véleményformáló Hifi Magazin is, ahol egy időben referenciaként egy ilyen Rút Kiskacsát használtak Ortofon MC10S hangszedővel – micsoda emlékműve ez a késő szocializmus mindenféle abszurditásának!
Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.