Karbon karban

A világon manapság a (messze) legnagyobb példányszámban eladott Project lemezjátszók itthon is népszerűek. Érdemes tudni, hogy van egy sajátosságuk, ami miatt nem lehet bármilyen hangszedőt használni hozzájuk – könnyű a hangkarjuk. Hasonlóan könnyű hangkarral persze többféle más lemezjátszót is szereltek. Vajon milyen hangszedőkben érdemes egyáltalán gondolkozni? Mi lehet a legdrágább hangszedő, amit még ki tudnak szolgálni? Melyik lehet a legjobb ár-érték arányú?

Kezdetben a lemezjátszók tipikusan nehéz, 15-20 grammnál is nehezebb karokkal készültek: a magas effektív tömeg plusz a nagy tűnyomóerő biztos barázdafogást eredményezett.

A könnyű karok csak a nyolcvanas években jöttek divatba, amikor a konstruktőrök felfedezték az alacsony mozgó tömeg előnyeit. Ha a hangszedőtűket könnyítjük (kisebb gyémánt, könnyebb tűszár, kicsi tekercsecske), akkor pontosabban követik le a barázdákat. Voltak mérnökök, akik úgy okoskodtak, hogy a könnyű de merev hangkarok is hasonlóan pozitív hatással lesznek a hangra. Ezt a marketingeseknek is lájkolták, mert könnyű hangkart gyártani egyszerűbb és olcsóbb lehet, mint nehezet.

Az első igazán könnyű karokkal talán a Dual jött ki a nyolcvanas évek elején, az ULM feliratú lemezjátszóik karjai tényleg ultra könnyűek voltak (Ultra Light Mass).

A Project lemezjátszók a kezdetektől könnyű, 10 gramm alatti karokat kaptak. Az egyik legnagyobb szériát a 8,6” hosszúságú karbon kar élte meg, aminek mindössze 6 gramm volt az effektív tömege. A mostani CC-karok is 8 és 9.5 gramm közöttiek.

Hasonlóan könnyű karja van a már említett régebbi Dual ULM-karos lemezjátszóknak (ezeket a pilincka karcsőről és a pici, műanyag shellről lehet felismerni), de egy sor egyéb lemezjátszó karja is 10 grammnál alacsonyabb effektív tömegű, az Edwards Audio TT6-tól kezdve a régi japán tojáshéjak egyenes, műanyag karcsövű darabjaiig (pl. Akai AP-Q310). És igen, közéjük tartozik a magyar hifi megkerülhetetlen sarokköve, a NAD 5120 „Rút kiskacsa” is – a lemezjátszó mindkét hangkarja, a lapos- és a csőkar is ilyen, mindössze 6 grammos.

Az egyszerűbb Project karbon karok azonban nemcsak könnyűek, de egy jellegzetes elszíneződést is hoznak a hangba. Egy kicsit szomorkás a hangulatuk, de nemcsak máma, hanem mindig. Az ajánlónkban erre is kitérünk.

Az alábbi válogatásban kicsit felülreprezentáltak az Audio-Technica hangszedők. Ez nem valamiféle elfogultság eredménye, az AT-nek van a legfiatalabb flottája, az elmúlt években sorra mutatták be az új sorozatokat, amiket kifejezetten a könnyű karokhoz terveztek. Majd amikor a közepes és nehéz karokba ajánlunk hangszedőket, akkor nem lesznek ennyire az előtérben.

Belépő kategória

 

• Audio-Technica VM95E (23.990 ft)

Már négy évtizede, hogy az AT kifőzte a csodareceptet, amivel meglepően olcsón tud normális technológiát gyártani (alu tűszár, elliptikus tűprofil, tisztességes mágneskör), azóta a legnagyobb példányszámban eladott hangszedő a Zöld Béka. Egyszerűen nincs versenytársa, a hasonló árú hangszedők butuska műanyag tűszárakat és egyszerűcske kúpos tűprofilt kínálnak csak ennyiért.

A régebbi Zöld Béka felfüggesztése merev volt, a 2018-ban debütált új sorozatban ezt lágyították, éppen azért, hogy a könnyebb karokban is megfelelően teljesítsen. A 6 grammos NAD csőkarban/laposkarban vagy a legkönnyebb Project karbon karban számítási módszertől függően 11-12 Hz-re jön ki a közös rezonancia, ez nem nagy eltérés az optimális 10 Hz-től. A könnyű karok közül a viszonylag nehezebbekben egyre közelebb kerülünk az optimumhoz. Ebben az árkategóriában persze annyi minden más kompromisszum van, hogy ennek a paraméternek nincs különösebb jelentősége.

A legolcsóbb hangszedőtől nem várunk csodát, a VM95E is „csak” annyit tesz, hogy egyszerűen semmit nem hibáz el. Hallgatható, kellemes, levegős hang, az elődtől eltérően nem hajlamos visítozni az extra könnyű karokban sem: nem hiányoznak a mélyek, nincsenek kiemelve a magasak. Az árkategória miatt még szükségszerűen elnagyolt, szemcsés a hang, de a jó pillanataiban rengeteget megmutat a zenéből. A hangszedők Suzuki Swiftje: ha szűk a büdzsé, minden téren ésszerű kompromisszum.

• Ortofon OM5E (27.990 ft) és Ortofon 2M Red (38.500 ft)

Az OM5E sem tegnap óta van a piacon. Nekem speciel az első „komolyabb” hangszedőm volt, még gimista koromban. Elég az hozzá, hogy a büszke családi autónk akkoriban egy Dacia volt – csak hogy képben legyünk az időszakkal.

Amíg egy árban volt a Zöld Békával (AT95E), lehetett szakállat vakarni, kinek melyik jön be. Az AT hangjában az alapvetően fakó hangzásnak volt egy kis magas kiemelése, amolyan fémes mellékíze, szemben az Ortofon OM5E egységesen egérszürke prezentációjával. A komolyabb hangszedőkhöz képest az OM5E-nek alul-felül lekonyul a (szubjektív) frekigörbéje, inkább a középtartományt hangsúlyozza. Rengeteg információ elvész, de nem bántja a fület.

Szóval amíg ugyanannyiba kerültek, addig lehetett mélázni, hogy melyik legyen, az élénkebb tónusú AT vagy a prezenszesebb Ortofon, de jelenleg, 40 százalékkal drágábban nem osztanak lapot a kis Ortofonnak.

Pláne nem a még drágább Ortofon 2M Red-nek. Ha nem is szóról-szóra ugyanaz, mint az OM5E, a csinos piros műanyag lebernyeg alatt az alkalmazott technológia kísértetiesen hasonlít. Maradjunk annyiban, hogy közeli rokonok.

Megszólalásban is. Kissé sávhatárolt, prezenszes, kiabálós hangzás. Egy-egy részletet ügyesen megfog, vannak jó pillanatai.

Akinek gyárilag az Ortofon OM5E vagy a 2M Red van a lemezjátszójában, az ne rohanjon a belépő AT-re cserélni, nem rossz hangszedők ezek. Csak kár a mostani árcéduláért.

Hifi kategória

 

• Audio-Technica VM 520 Eb (51.990 ft)

Megduplázzuk az Audio-Technica VM95E árát, és szintet lépünk. Az 520-as tűszára és tűje ugyanaz a konstrukció, mint a VM95E-é, de a motor komolyabb. Ettől az egész hangzás nagyfiús lesz. Mint amikor valaki a sok vörösboros kóla után először kóstol egy tisztességes merlot-t. Amikor a 20 éves Corsából átül egy pár éves Astrába.

A fő csapásirány még mindig az, hogy jajj, csak el ne hibázzunk valamit – nincsen brillírozás, cserében nincsenek fejcsóválást kiváltó gyengeségek sem. Mélyek-magasak, dinamika, színpadkép rendben. Egyik tantárgyból sem kap ötös dicséretet, de a négyes mindig megvan: nincsenek preferált zenei műfajai, bármilyen lemezt feldobhatsz, az eredmény kiszámíthatóan oké lesz.

Alighanem ez az a hangszedő, ahonnan minden lemezgyűjtőnek el kéne indulnia, a hangszedők origója.

• Grado Green 3 (55.990 ft)

Amerika válasza a japán és európai (dán) hangszedőkre. A spéci Moving Iron rendszerű Green a Grado második legolcsóbb modellje. A Green úgy születik egyébként, hogy az elkészült Black-eket tesztelik, és a legjobb eredményeket mutató darabok (a legjobb 15 százalék) kerül a Green dobozába.  Az árkülönbség 25 százalék, ezen a szinten 10 ezer forint, ami hanglemez árban kifejezve nem sok. A Zöldek konzekvensen jobbak, mint a Feketék, szóval ha már Fekete, akkor inkább Zöld.

A fene tudja, minek köszönhető, a mozgó vasnak vagy a kézi szerelésnek, de a Green kifejezetten kellemesen tud szólni. Ha az AT 520-asról azt mondtuk, semmilyen „tantárgyból” nincs ötös dicsérete, a Green-nek van: a mélytartománya az erőssége. Masszív, energikus, mégis kontrollált. Ha megőrülsz a nagybőgő-szólókért, ez a te hangszedőd.

Máshol már vannak kompromisszumok, a felbontás, a gyorsaság, a tisztaság legfeljebb közepesek – valamit valamiért. Az egész hangkép meleg, sokáig hallgatható, ha nem is túlságosan izgalmas. A magasba húzó rendszereket garantáltan megszelídíti.

• Sumiko Pearl (59.990 ft) 
  

Egy amerikai Japánban vagy egy japán Amerikában? A Sumiko ugyan japán női név, és a Sumiko hangszedőket Japánban is gyártják, de a cég amerikai eredetű: David Fletcher 1982-ben úgy gondolta, hogy kiváló ötlet lenne kelet-európai hifi hangsugárzókat importálni Amerikába, erre hozta létre a céget – Sumiko az üzlettársa japán származású feleségének a neve volt. Aztán másképp alakult, és inkább Japánban készítettek lemezjátszó alkatrészeket, hangkarokat és hangszedőket, kezdetben elsősorban az amerikai piacra.

A Pearl (“Gyöngy”) sem friss model, kerek 30 éve mutatták be, azaz éppen akkor, amikor a vinil iránti érdeklődés már erősen a leszálló ágban volt. Akkoriban népszerű model volt az alsó-középkategóriában, mindenféle teszteket nyert és elegendően sokan választották ahhoz, hogy módosítás nélkül folyamatosan gyártásban maradt. Műszakilag semmi extra, sima bonded elliptikus tű alu tűszáron.

Nem tudhatom, szándékos volt-e a Pearl hangolása, de mintha direkt túlzóan másképp szólna, mint a digitális források. A hangja “analógos” abban az értelemben, hogy azt a meleg, testes, bár nem túl részletező hangzást hozza, ami sok gyűjtő fejében él az “igazi” lemezhangról. Van egy kis kiemelés a közép mélyeknél, egy kis óvatos lágyság a magas tartományban, de alapvetően finom, kulturált, zenei hang. A Sumiko egy időben üzletileg is kapcsolódott a Projecthez (több lemezjátszóba került is gyárilag Sumiko hangszedő), így aligha véletlen, hogy a Projectekben remekül beválik, különösen az alu karokban..

• Audio-Technica VM530EN (78.990 ft)

Az eddigi bonded elliptikus tűk után az első kézzel csiszolt nude elliptikus. (Nude kontra bonded: nem csak a tűhegy, de a teljes tű is gyémántból van kicsiszolva.) Ez a hangszedő megosztó: van egy jellegzetes nyomulós, hifis hangzása, sok mély, sok magas, feltűnő dinamika. Minden olyan pezsgő és színes, mint egy bekokainozott marketing igazgató szombat éjszakája. Hosszú távon ezt sokan fárasztónak tartják, mint az erősítőkön bekapcsolva felejtett Loudness gombot. Nade az egyszerűbb Projectek fékezett habzású karbon karjában, ami eleve egy kicsit punnyaszt, pont ez hoz egy kis életet, mint amikor az unokák beszabadulnak az idősek otthonába. Az 530-asról sokkal inkább egy füstös rock klub jut az eszünkbe, semmint a Zeneakadémia kamaraterme.

Elég sokan választják a 8.6-os Project karbon kar mellé a narancs AT-ket rocklemezeket vagy elektronikus zenéket hallgatni. És alighanem igazuk is van.

 

Audiofil kategória

 

• Shelter Model 201 (99.990 ft)

A Shelter kis japán manufaktúra, messze a 201-es a legegyszerűbb hangszedőjük. A 301-es például már alacsony kimenetű MC, ára a 201-es árának csaknem négyszerese – és innen csak felfelé nyílik az árlista.

Felépítését tekintve a 201-es igen egyszerű, maga a hangszedő ház alighanem a Sumikótól érkezik (kísérteties a hasonlóság a Sumiko Pearl-lel), a tű sima bonded elliptikus, a tűszár alumínium. Semmi olyan, amitől el kellene ájulni, legalábbis ezen az árszinten.

A Shelter 201 viszont tud valamit, amit más, hasonló felépítésű hangszedők nem: el tud bűvölni. Tónusa jellegzetesen mélybarna, végtelenül kellemes és kényeztető, mint egy csésze forró csoki. Ez nyilván a magas hangok lekerekítésével, megszelídítésével jár, szóval aligha ez lesz a legrészletezőbb hangszedő a mezőnyben, de sokaknak a legkellemesebb és leginkább hallgatható még lehet.

A lábdob lüktet, a basszusgitár jelenléte súlyos, az énekhangoknak teste, tartása van. Soha nem tudjuk meg, milyen gitárhúrt használt a gitáros, melyik cintányér-gyártó szponzorálta a dobost, de hogy együtt van a banda és remek a hangulat, ahhoz kétség nem fér. Szupererő: a kamara zenekarok, jazz triók, vonósnégyesek együttjátékának a bensőségessége különösen érzékien jön át.

• Audio-Technica VM740ML (134.990 ft)

Az AT 740-ese a Shelter ellentéte technológiában és hangra is. A Shelter egyszerű tűprofilt kínál (bonded elliptikus), egyszerű műanyag (kompozit) házban, viszont a technológiában rejlő lehetőségeket kimaxolva. Erre jön az Audio-Technica, és mindenben felüllicitálja kihívót. A ház forgácsolt alu ötvözet, a tű Micro Line – ez már gyémántcsiszolás a javából.

A hang is teljesen az ellentéte a másik hangszedőnek: a 740-es tónusa tiszta, levegős, a szuperereje a felbontásban rejlik, illetve mindabban, ami ebből következik: részletek, térinformáció, természetes hangszerhangok és csodás énekhang.

Amíg a Shelter esetén a klasszikus analóg hangzást hoztuk fel példának, a 740-es Audio-Technica a modernebb, gyorsabb, lendületesebb iskolát képviseli. Nagyon is ott vannak a mély hangok (megfogott, pontos, gazdagon textúrált basszus szólamokat hallunk), de a lényeg a gyors tranziens visszaadás, a sok gyönyörködtető részlet, a tiszta hangzás.

Aki alapvetően CD-ket hallgat, az imádni fogja a 740-es karakterét. Hozza mindazt, amiért a digitális hangot szeretni lehet, de éppen eléggé megszelídíti az analóg audió lágyságával ahhoz, hogy inkább egy lemezt vegyünk elő, ne a Play gombot nyomkodjuk.

Még feljebb

 

• Goldring Eroica LX (265.990 ft)

Tulajdonképpen miért ne lehetne alacsony kimenetű MC-t szerelni egy könnyű karba? A Goldring Eroicája ezer éves konstrukció, ez látszik is az ódivatú hangszedő házon, a modellnév primitív szitázásán (a beszerelés alatt le is fog kopni, nyugi, ez olyan), de akár már a csomagoláson is – minden olyan békebeli.

A műszaki tartalom viszont első rangú: a tűprofilt a svájci Fritz Gyger csiszolja kézzel, ahogy a teljes összeszerelés is kézi munkával történik. A felfüggesztés lágy, de maga a hangszedő rendkívül könnyű: a 10 Hz közös rezonancia ugyan nem lesz meg a 6 grammos karokkal, de 8-9 grammnál már igen.

Külön szerencse, hogy az Eroica LX 100 ohm záró impedanciája afféle sztenderd az MM/MC phono fokozatok és erősítők körében – akár külön hozzá méretezett illesztő trafó vagy elő-előerősítő nélkül is tonálisan korrekt eredményt kapunk.

Az Eroica LX klasszikus MC. Nyugodt, kellemes, kissé talán visszafogott a hangja, de egy nagyzenekari crescendót képes MC-sen, annak minden energiájával átvinni. Éppen ez a keresetlenség, természetesség a rá jellemző sajátosság. Ha egyszerre belép sok hangszer? Nem probléma. Ha a zenészek hangosan húzzák, fortissimo? Nem probléma. Ha elzúg egy harci helikopter felettünk? Nem probléma.

Olcsóbb hangkarokba nem érdemes ajánlani, de mondjuk egy Edwards Audio EA6 vagy pláne egy SME 3009 Mk2/Mk3 hangkarban óriásit alakíthat, főleg komolyzenén vagy bármilyen műfajon, ahol az akusztikus hangszerek dominálnak.

• Nagaoka MP500 (349.990 ft)

Félve ajánlom ezt a príma hangszedőt, amit amúgy én magam is napi szinten használok. Rózsaszirom finomságú, gyengéd, cukorborsó lelkületű műalkotás.

Nem való mindenkinek, pláne nem minden zenére.

A Nagaoka-féle MP-rendszer (amiről fentebb, a Grado hangszedőnél már írtunk Moving Iron (MI) néven), eleve az alacsony mozgó tömegre gyúr, még jobban is mint az MC-hangszedők (a tűszár túlvégén még a mozgó tekercseknél is kisebb tömegű permalloy gyűrű), az MP500 pedig a bór tűszárral és az incifinci Superfine Line Contact tűvel konkrétan kimaxolja a tömegcsökkentést.

Ami a hangzást illeti, nem érdemes szélsőségeket remélni. Nem a falromboló basszusokat, nem is a mikrohullámú magas frekvenciákat fogja a nyakunkba zúdítani, nem a kalapács dinamikája üti át a téglafalat.

Sokkal inkább a zene hullámzása, folyékonysága, a hangszerek összjátéka kerül előtérbe, megértjük a komplikált szerkezetű komolyzenei műveket, követhetővé válnak a fő- és melléktémák. Hajrá kortárs komolyzene, hajrá free jazz.

Nem, a Dire Straits nem fog még dögösebben szólni (vagy csak alig), Diana Krall sem lép még közelebb hozzánk (vagy csak alig), inkább a kompozíció egysége tárul fel.

Nem annyira hagyja magát demózni, nem annyira fogja lenyűgözni a barátokat és üzletfeleket, de amikor már lecsuknád a lemezjátszó tetejét, inkább előveszel még egy lemezt.

 

A közepes tömegű és nehéz karokba való hangszedőket is hamarosan kimazsolázzuk.

 

Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon. Csatlakozz lemezjátszós tematikájú tanácsadós, megbeszélős csoportunkhoz is a Facebookon.