Gyönyörű lemezjátszók. Kisebb fogyatékok.
Pszichológiai tény, hogy ami szép, arról azt feltételezzük, hogy jó is. Gondoljunk csak egy ragyogó piros almára, szinte érezzük, milyen zamatos – de ha beleharapunk, lehet íztelen, vagy akár keserű is. Így van ez a hifiben is: készültek különösen csinos lemezjátszók, amik közül egyik-másik középszerű vagy kifejezetten rossz. Most pár ilyet mutatunk be.
- Crosley Cruiser
Egyre másra érkeznek a piaci adatok az LP-k eladási rekordjairól. Sok oka van annak, hogy az emberek újra elkezdtek lemezeket vásárolni, de az egyik okot biztosan úgy hívják, hogy Crosley.
A Crosley ugyanis piszok olcsó designer lemezjátszókat gyárt, amiket nagyrészt butikokban árulnak. Az eleve vásárlási lázban égő vevő pedig két trendi pulcsi és egy divcsi naci mellé simán beteszi a kosárba a lemezjátszót is, mert annnnnnyira cuki. (Mellesleg nem is sokkal drágább, mint egy jobb póló.)
A Crosley amerikai márkanév, 1921 és 1956 között gyártottak olcsó rádiókat és lemezjátszókat, de a vége felé már nem adta ki, szép csendben lehúzták a rolót. A márkanevet a kétezres években élesztette fel Bo LeMastus, akinek legjobb üzleti húzása alighanem az volt, hogy szerződést kötött az Urban Outfitters nevű divatcéggel, és a tényleg helyes kofferlemezjátszói megjelentek a vásárlóutcák és plázák közepén. A Crosley vásárlók a 18-35 éves korosztályból kerülnek ki, kétharmaduk nő.
Sajnos a Crosley lemezjátszók kritikán aluli minőségűek. Az egy dolog, hogy a hangjuk vékonyka cincogás csupán, de gyakran le sem képesek játszani a lemezeket, még a rettenetes tűnyomás jótékony segítségével sem. A lemezjátszósok pontosan tudják, hogy amikor a tű folyton kiugrál a barázdából, ott bizony a barázda is sérül – ez a szép kis lemezjátszó valójában egy vérszomjas lemezgyilkos. Tényleg csak dísznek való.
- Marley „Stir It Up”
Valódi bambusz készülékház! De csakis környezetbarát művelésből! Reciklált műanyag palackokból készült műanyag alkatrészek! Természetes kendervászon porvédő táska! (Ééérted, kender!) Bob Marley! Minden egyben, ami egy hipszter lemezjátszó marketingjéhez kell. Vissza a gyökerekhez.
A House of Marley nevű cég 2012-ben indult, együttműködve a Marley családdal, bár Bob örökösei ezt azóta nyilván ezerszer megbánták. A „Stir It Up” (Bob Marley egyik slágerének címe) pedig a lemezjátszójuk. Első ránézésre komolyan vehető lemezjátszó: rendes MM hangszedője van (még ha csak egy AT 3600L is), ami cserélhető, plusz állítható rugós antiskating, teljes méretű alu lemeztányér.
Ismerős vett egyet, de nem játssza le a lemezeket végig, előbb felugrik a kar, nézzek már rá. Micsoda? Ugrik? Még ilyet…
A problémát a túl szűkre vett karkábel okozta: egy ponton túl már nem engedte a kart, ott a tű megugrott, ekkor pedig a parittyához méretezett antiskating rugó az éppen a levegőben kalimpáló hangkart visszarántotta a lemez eleje felé. A karkábel elrendezgetésével és az antiskating kiiktatásával sikerült megoldani ezt a problémát, de a motor továbbra is magas hangon sivít lejátszás közben, illetve az alu lemeztányérban is van egy diszkrét kis nyolcas.
Hogy hogy szólt rajta a Stir It Up? Hagyjuk.
A Marley valójában csak egy raszta frizurás Crosley.
- Sunsen lemezjátszók
Egy időben a magyar AVX fórumot létrehozó szegedi, ATC nevű cég kínai hifi termékeket is importált. Igen, tudjuk, az iPhone-ok is Kínában készülnek, de ott a tervezés és a minőség-ellenőrzés amerikai. Namost a Sunsen lemezjátszókat eleve Kínában tervezték, már ha a „tervezés” szót egyáltalán érdemes lehet használni. Ugyanis gyakorlatilag az lehetett a helyzet, hogy megnéztek képen valami méregdrága high-end lemezjátszót, és úgy szemre kifaragták fából. A nagyobb modelleket műkőből.
De tényleg.
A 2000-es évek végén ezeket a kinézetre monumentális szerkezeteket 120 és 180 ezer között árulták. Az AVX saját Sunsen topikja izgalmas olvasmány: kezdetben, még az első példányok beérkezése előtt lelkesednek a potenciális vásárlók („jé, milyen olcsó is egy kiló lemezjátszó”), aztán ahogy beérkeznek az első rendelések, szédületes barkácsolás veszi kezdetét, hogy egyáltalán használni lehessen őket. Nagyjából mindennel gond van, a földeléssel, a motor zajával és egyenetlen futásával, az akadozó főcsapággyal, az alkalmatlan karkábelezéssel… még az RCA csatik színjelölése is fel van cserélve.
A készülékek egy része aztán a veszprémi Ethosz Audiónál köt ki, ahol megpróbálnak lemezjátszót csinálni belőlük, meghúzzák a meghúzandó csavarokat, meglazítják a meglazítandókat, kijavítják a vezérlő elektronikát, csinálnak új csapágyperselyt, tesznek új csapágygolyót, és mindenek előtt rendelnek motorokat és szíjakat a Project-től, hogy egy külön állványon a gyári motor mellé téve inkább azokkal hajtsák meg a tányért.
Vicces részlet a gyári „Nagaoka” hangszedő, ami már kinézetre sem hasonlít egyetlen Nagaoka modellre sem, annál inkább a filléres Tonar Birdie-re, amit valaki egy egyszerű papír matricával átragasztott.
- IKEA lemezjátszó
Hé, ez nem is biztos, hogy szól! Az IKEA Aptitlig vágódeszka megvan, mint készülék alaplap, azt szerintem minden hifista ismeri, mint kiváló rezgéscsillapító alátétet, a lábak valami fiók fogantyúk, a hangkar maga saláta tálaló villa, a karcsapágyak szalvétagyűrűk, a motor háza egy felfordított fém virágcserép, a lemeztányér pedig több, egymásra rakott IKEA Trendig fazék alátét. A Trendignek volt egy forgó tálalóasztal változata is, a csapágy talán onnan származik.
A kép bejárta a világot, sok lemezbarát hűházott rajta, de ilyen lemezjátszó kereskedelmi forgalomba persze nem került. Úgyhogy ne is kritizáljuk a bornírt ötleteket, inkább csodálkozzunk rá a konyhánkban rejlő lehetőségekre. Akit a tárgy részleteiben is érdekel és tud németül, az itt talál alapos olvasnivalót és egy csomó részletet az építésről, gazdag illusztrációval. (Sponsored by IKEA.)
– Revox B790
Azt gondoltad, csak a noname gyártók csináltak vackot? Hát nem. Íme a világ egyik leghíresebb finommechanikai gyártójának, a Revoxnak a lemezjátszója.
A svájci Revox a precíz orsós magnóiról híres. Ha azt akarják érzékeltetni egy filmben, hogy egy szereplő elképesztően cool, akkor biztosan ott van a háttérben egy Revox B77.
1977-ben a Revox is előrukkolt egy lemezjátszóval. Úgy döntöttek, hogy a követési szöghibát és a skating erőt nevezik meg ellenségnek, és egy olyan lemezjátszót alkotnak, aminek ezek az ellenségek nem tudnak ártani. Mindehhez egy ördögien túlbonyolított rendszert terveztek. Van rá egy ezresem, hogy a valós cél itt is a dizájn volt: nézzen ki az a lemezjátszó szívszaggatóan high-technek.
A megoldás a Linatrack kar volt. Tényleg állat a fotókon. Olyan, mintha tangenciális kar lenne, de nem egészen az. A karbázis egy sínen csúszik ugyan, de a mozgatórendszer hibáját, a darabos és pontatlan követést a hangkar mozogja ki – ugyanis ugyanúgy csapágyazva van, mint a hagyományos hangkarok, azok minden nyűgével és bajával. Sőt, optikai érzékelőkön keresztül a csapágy mozgása vezérli magát a karmozgató rendszert is: ha a fej beljebb kerül a barázdában, két optoelektronikai szenzor érzékeli ezt, és utasítást ad a karbázis arrébb mozgatására. Ha ez most bonyolultan hangzik, az azért van, mert bonyolult is. Röviden: sikerült ötvözni a hagyományos, egy pont körül elforduló hangkarok és a tangenciálisak hátrányait egy amúgy tényleg érdekesen kinéző szerkezetben.
A hangszedő-csere külön macera. Meglehetősen szét kell bontani az egész kart, hogy egyáltalán eljussunk a hangszedőig. A geometria beállítása a gyári sablonnal pofon egyszerű, ellenben a tűnyomás….. A hagyományos értelemben vett ellensúly nincs, tekergetni nem sok mindent lehet, ellenben különböző méretű és különböző anyagokból készült súlyocskák és alátétek vannak, azokkal kell játszani, amíg meg nem kapjuk a kívánt tűerőt.
És megéri? Legalább jól szól? Hát ez az. Ilyet soha senki nem állított. A követési szöghiba és a skating-erő kiküszöbölése valójában nem jár akkora auditív nyereséggel, mint amennyit veszítünk a hangszedő mozgatásának kompromisszumaival.
- Bang and Olufsen Beogram lemezjátszók
A B&O hifi készülékek valójában mindig inkább a szemnek készültek, mint a fülnek. Egy időben például a megbízható, de a hang- (és kép-) minőségükkel aligha kitűnő Philips készülékek jelentették a B&O készülékek műszaki alapját, amit a cool skandináv formatervezők egyszerűen új, trendi ruhába öltöztettek. Annyira trendibe, hogy a B&O Beogram 4000 készüléke, amit Jacob Jensen tervezett 1972-ben, bekerült a new york-i MoMA (Museum of Modern Arts) állandó gyűjteményébe. Formatervezési legenda. (Ez mondjuk műszakilag is príma, finom készülék.)
A lemezjátszók esetében van egy csavar a történetben. Sőt kettő. Vagyis éppenhogy nincs. Szó szerint. A hetvenes és nyolcvanas években ugyanis annyira eluralta a kinézet a B&O lemezjátszókat, hogy ebben a dizájncentrikus világban a szabvány hangszedők két rögzítő csavarja heveny öklendezést váltott volna ki a célközönségben. „Úristen, csavar a nappalimban, ráadásul mindjárt kettő? Drágám, az engem a munkásosztályra emlékeztet!”
A kizárólag a B&O gyönyörű, karcsú hangkarjaiba illő formatervezett hangszedők egyébként értékelhető hangminőséget képviseltek, az árlista tetején olyan finomságokkal, mint a zafír tűszár és benne egy nude special line contact gyémánt – de egyáltalán semmivel sem kompatibilisek. Ha elkopik a tű, egyszerűen nincs mire cserélni, a B&O évtizedekkel ezelőtt elengedte a lemezjátszói kezét.
A specialisták persze tudnak új tűt beültetni a hangszedőkbe – de nem lesz olcsó, és nem lesz éppen olyan, mint az eredeti. És mivel a lemezjátszó többi része meglehetősen kommersz szerkezet, inkább a szemet gyönyörködteti, nem a fület.
– Gramovox „Floating Record”, a függőleges lemezjátszó
Bár a hetvenes évek óta voltak működőképes függőleges lemezjátszók (Sony PS-F9), a Gramovox (azóta Vertical Grooves) a 2010-es évek közepén Kickstarteren kalapozott össze annyi pénzt, hogy a saját lemezjátszóját gyártani tudja. Kb 5,000 ember dobott össze bő másfél millió dollárt (500 millió forintot). Hogy az adakozókat mi vezérelte, azt el sem tudjuk képzelni.
Technikailag ugyanis nem akkora truváj a függőleges lemezjátszó, a dinamikusan kiegyensúlyozott hangkarokban eleve rugóerő állítja elő a tűnyomást, lásd a Rega 3-asok karjait. Ennek akkor lenne értelme, ha vagy a hangminőség vagy a kezelhetőség javulna a függőlegességtől.
De nem javul.
A használata nehézkes, a függőleges lemezfeltételre nehezebben áll rá az ember keze, ráadásul muszáj a leszorítócsavart használni. A tűnyomóerő magas, egy sóhajnyival magasabb mint a beszerelt Audio-Technica hangszedő felső határértéke, ez megint nem jó előjel. Ahogy a lemezjátszóba épített szélessávú, de lefelé irányuló basszreflex-nyílásokkal megbolondított hangszórók is csak ártani tudnak a hangminőségnek.
Nade aki ilyet vesz, az úgysem a hangminőség miatt veszi.
- Maglev Audio ML1
A lebegő lemezjátszó. Mármint a lemeztányér lebeg egy mágneses térben. A szomszédok is átjönnek megszemlélni a csodát, aztán megőrülnek az irigységtől. Még hifi-nyelven leírva is van előnye a megoldásnak. Hát beszélhetünk például tányércsapágy súrlódásról? Hát a motor rezonanciájáról? Na ugye.
A gyakorlatban viszont az emberek maguknak vásárolnak lemezjátszót, nem a szomszédnak, és így már számos gyakorlati hiányossága van a szerkezetnek. Oda kell például figyelni, hogy ne nagyon járkáljunk lemezjátszás közben, ne működjön a légkondi, pláne ne egy ventilátor – már egy enyhe fuvallat hatására elszállhat a Vámosi-Záray. Lemeztakarítás karbon kefével? Viccelsz?
A használatiban még olyan finomságok is vannak, hogy szívritmus szabályozóval élők ne nagyon közelítsék meg a működő lemezjátszót, illetve a mechanikus karóránk is megzavarodhat a lemezjátszó közelében. Kösz.
A lemezjátszóban egy csomó jeladó és elektronika csak az esetleges problémáktól védi a lemezjátszót. Például egy komplett szünetmentes tápegység is helyet kapott benne, csak hogy áramszünet esetén maradjon elég energia a lemeztányért biztonságosan leereszteni. A lemez cseréje sem megy pikk-pakk: meg kell várni, hogy a lemeztányér lelassuljon, landoljon, aztán a lemez cseréje után újra 45 másodperc, amíg a lemeztányér pozícióba lebeg és felveszi a sebességet.
A Maglevek 2,000 eurós (700-750 ezer forintos) árában azért elég komoly lemezjátszók bukkannak fel, az ML1 hangját pedig meglehetősen korlátozza az egyszerű hangkar (amit alighanem a minimális súlya miatt választottak), illetve a használható hangszedők viszonylag szűk választéka – a súly mellett a beépített mágnesek ereje is számít, ezért például az MC- és MI-hangszedők gyárilag ellenjavallottak.
A Schiit márkanév mögött álló mérnökök (vagy éppen marketing szakemberek) a legendárium szerint több audiofil márkánál szereztek tapasztalatot korábban. Viszont rendes lemezjátszót meg valószínűleg nem láttak. Olvastak valami elméleti irodalmat az unipivot csapágyazásról, a szokásosnál hosszabb hangkarok előnyeiről, a könnyű kevlár karcsövekről, a leválasztott motorokról, aztán mindent összegyúrtak egy kísérleti-kinézetű tárgyba, amit a fenti kulcsszavakra alapozva el lehet adni a művelt közönségnek.
Sajna nem nagyon értették a lemezjátszók mechanikáját, pontosabban, hogy mi a fontos egy lemezjátszóban és mi nem. Hogy csak egy példát hozzunk: a szíjhajtású lemezjátszóknál eléggé számít a szíj feszessége. Az nem nagyon fog menni, hogy csak úgy tegyük le a motort hordozó egységet „valahol” (mindenféle konkrét utasítás vagy beállító sablon nélkül), és ezzel kész is az installálás. Az sem tűnik valami nyertes ötletnek, hogy a lemezjátszó egyik lába éppen a karbázis alatt van.
Az igazán döbbenetes viszont a cég által készített horrorfilm. Ezt maga a Schiit töltötte fel a saját csatornájára a YouTube-on, pedig olyan, mintha egy gonosz konkurens cég csinált volna egy lejárató videót. A főcsapágy jól láthatóan laza, a tányér szinte ráesik a csapágygolyóra, mintha nem lenne semmi súrlódás (1:56-nál). Alighanem emiatt kóvályog a tányér ennyire jól láthatóan (5:31-nél). A hangkar kábele beleérhet a függő antiskating súlyba (4:38-nál bele is ér). Apropó antiskating: a súly kis hurkolt horga nem kapaszkodik meg a függőleges rúdon, lejátszás közben vándorol, így alighanem az általa kifejtett antiskating erő is (lásd 4:45). Az azimut beállítására szolgáló oldalirányú súly sincs jól kitalálva, az egész hangszedő hosszú másodpercekig keresi az egyensúlyát, miután a tűt leengedték.
Viszont a szalvétagyűrű ötletét ügyesen elcsenték az IKEA lemezjátszótól.
Ez egyébként már a javított verzió, az első sorozatot a rengeteg probléma miatt visszahívták. Pedig kezdetben nagy volt a mellény, még olyat is leírtak a hivatalos gyártói marketing anyagban, hogy aszongya „a Sol hangkarja szarrá veri a többi belépő szintű lemezjátszóét” („Sol’s arm beats the living crap out of other entry turntables”). Ja, persze, csak előbb egyáltalán állapodjon meg a tű a barázdában.
Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon. Csatlakozz lemezjátszós tematikájú tanácsadós, megbeszélős csoportunkhoz is a Facebookon.