Íme, valószínűleg az egyik legjobb lemezjátszó + hangszedő kombináció 200 ezer forint körül. Csak azoknak, akik nem bánnak egy kis libabőrt, miközben a kedvenc lemezük forog.
Korábban már írtam az általunk január 1-től árult Edwards Audio lemezjátszókról, és az első négy készülékről, ami megérkezett kipróbálásra. A karácsony előtti rohanásban csak belehallgatni volt lehetőség az egyes lemezjátszók tudásába. Most, a karácsonyi szünetben jött el az ideje, hogy eljátsszunk a készülékekkel.
Az „Edwards” márkanév Kevin Edwards családnevéből jön. Kevin két dologgal lett híres a brit hifi piacon. Egyrészt a kilencvenes években a Talk Audio kábelekkel (a Cable Talk végtelenszer lett tesztgyőztes, meg éves gálákon díjazott kábel az alsó-középkategóriában), másrészt a Rega lemezjátszókhoz gyártott tuning kiegészítőkkel. Néhány éve jutott arra az elhatározásra, hogy saját lemezjátszókat készítsen.
Ezek közül az Edwards Audio TT1 Mk3 nevű alap készüléket mutatjuk be először (139.990 ft). A mi példányunk szaténfehér, de létezik hagyományos fekete és élénk piros változatban is. Bár még sosem volt fehér lemezjátszóm, ez most nagyon bejött: egyrészt jól néz ki, másrészt sem az ujjlenyomatok nem látszanak meg rajta, sem a por.
Az Edwards lemezjátszókat mindenki, aki látott már hifi újságot, első látásra be tudja azonosítani – csak valószínűleg rosszul, Regaként. Ugyanis az Edwards lemezjátszók tuningolt Regák, a TT1 Mk3 konkrétan egy előző generációs Rega 2-es. A vázként szolgáló Medite lap éleinek lekerekítése nem egyezik meg tökéletesen egyik Rega lemezjátszóéval sem, de a különbség csak akkor tűnik fel, ha egymás mellé teszünk egy TT1-et és egy Regát. Ezt leszámítva minden ugyanúgy néz ki, a hangkar konkrétan is egy Rega (az RB202-es modell), de a három gumilábtól a porvédő plexi zsanérjáig ugyanazok az alkatrészek.
Az első igazi különbség felfedezéséhez hozzá kell érni a lemeztányérhoz. Jé, más a tapintása, mint a Regák üvegtányérjának. Ez ugyanis nem üveg, hanem egy 11 mm-es akril tányér.
Akriltányérokkal (plexinek vagy plexiüvegnek is nevezik) sokan tuningolnak lemezjátszókat, az akril ugyanis nagyon hasonló fizikai tulajdonságokkal bír, mint maga a vinyl lemez, a lemeztányér és a lemez szinte fizikailag egybeolvad. Ezért is nem ajánlott lemezalátétet használni az akril tányéros lemezjátszókon. Az akrilt magas fajlagos sűrűsége és alacsony keménysége ideális anyaggá teszik egyrészt a lemezjátszás során óhatatlanul keletkező, a lemez anyagában terjedő mikrovibrációk megfékezésére, másrészt a kívülről, pl. a motor vagy a szíjtárcsa irányából érkező rezgések finom elnyelésére. Így a tű és a barázda találkozását nem zavarják meg nem kívánt rezonanciák. (A képen még az Mk2 változat látható, a 2018-as Mk3 változat már nem ilyen áttetsző akril tányért kap, hanem a dögösebb „frosted” változatot, amit ebben a szövegkörnyezetben talán opálként lehet magyarra fordítani. Nemcsak jobban néz ki, de a lemezcímke körül van is egy 1 mm-es bemélyedés, hogy a lemezcímke szépen belefeküdjön.).
Az akriltányér alatt is vannak érdekes eltérések a Rega megoldásaitól. Az első, ami szembeötlik, hogy a szíjtárcsához képest kissé más pozícióban, a belső barázdák felé tartó hangszedőtől messzebb lett az AC-motor elhelyezve – a motor mágnese nem tudja megszórni a hangszedőt, ami az erre érzékeny hangszedőkkel kellemetlen probléma forrása lehet a Regákon. A Regák alap fekete szíja helyett az Edwards híres kék színű, Little Belter névre hallgató szíja viszi át a nyomatékot a motorról a szíjtárcsára. A kék szíj önmagában is megvásárolható Regákhoz, az ára 6.990 ft, és igazából egy pár perces A/B-teszt is meggyőzően kimutatja, mennyire jó audio-befektetés egy LP árát a szíjra költeni. Ha már a szíjtárcsa körül nézelődünk, benézve alá saját fejlesztésű csapágyat találunk: a precíziós külső rézházban egy 5 mm-es kerámia csapágygolyón forog a tányér tengelye. Az illesztéshez különlegesen finom olajat használnak. A fordulatszám váltása sajnos manuális, a 45-ös lemezek lejátszása előtt át kell tenni a szíjat a 45-ös sebességhez tartozó vájatba.
Ha már a hiányosságoknál tartunk: a nap során jónéhány hangszedőt kipróbáltunk, és estére a hangkar ellensúlyának a rögzítő csavarja kikopott. Az ellensúlyt ugyan a hagyományos módon, az ellensúly előre-hátra tekerésével állítjuk be, de van egy műanyag rögzítőcsavar is, ami a pozícióban rögzíti a súlyt. Ennek a hornya kopott el. Kérnünk kell Kevintől tartalék csavarokat is, hátha valaki szintén szeret a hangszedőkkel játszani.
Az Edwards-koncepció lényege a komponensek legózhatósága. Vagy fél tucat (egyenként viszonylag olcsó) tuning opció létezik a TT1 Mk3 lemezjátszóhoz, a vastagabb és nehezebb lemeztányértól, a komolyabb (rubingolyós) csapágyon és a fém szíjtárcsán keresztül a hangkar ellensúlyának cseréjéig és a külső tápegységig. Ezeket is árulni fogjuk, a tapasztalatokról pedig itt a blogban beszámolunk.
Meghallgatás
Nálunk a TT1 MK3 hangszedő nélkül kerül forgalomba, így először valami hangszedőt kellett beszerelnünk. Maga az Edwards a saját Zephyr C-100 jelű hangszedőjét ajánlja a lemezjátszóhoz. A név új, de a hangszedő réges régi barátunk Audio-Technica AT95E néven. Már ez a kis, belépő szintű hangszedő is megmutatja a lemezjátszó hangjának jellegzetességeit, a plasztikus és a lemezjátszó filigrán külsejéhez képest megdöbbentően gyors és dinamikus hangzást. Pár szám után arra a következtetésre jutottunk, hogy bár ezt a lemezjátszót igenis lehet ilyen olcsó hangszedővel hallgatni, azért mégsem feltétlenül érdemes. Próbáljuk inkább saját kasztjában összeházasítani.
Léptünk tehát egy árkategóriát, és elővettük az Audio-Technica és a Goldring árban hozzáillő hangszedőit. Az AT VM520 és a Goldring E3 hangszedőkkel kezdtünk, ezek 40 ezer körül vásárolhatóak meg. Egyik sem rossz kombináció, a rockzene nagyon fekszik nekik, az ember dobogja a lábával a kettő-négyet, a gitárok erőteljesen, húzósan szólalnak meg – ebben azért szerepe lehet a Pointe Platinum csöves erősítőnek is, ami a menő gitárerősítőkben is szívesen használt EL-34 csövekre épül. Ennek megfelelően lendületesen és dögösen szólt a Cult legnaturálisabb hangzású lemeze, a Rick Rubin által producált Electric. Popzenén, jazz kombón szépen kinyílt a hangzás, az AT95-höz Zephyr C-100-hoz képest csökkentek a torzítások, kerek mélyhangok gördültek ki a tű alól. Popzenére, rockra nagyjából itt érdemes is megállni (talán az AT520 a jobb választás ide), vagy esetleg egy fél lépést még feljebb lépni: a Goldring 2100 hangszedővel (55e) határozottan megjelent a „plasztikusság” is a zenében.
De lehetett érezni, hogy ez az egyszerűnek kinéző lemezjátszó kiszolgál még komolyabb hangszedőket is – bekerültek a 70-80 ezres kategória hangszedői, az AT-től a VM540, a Goldringtól a 1006. Én nagyon szeretem az AT-ket, de az Edwards TT1 Mk2 karjában (ami ugye egy Rega 202) bizony színesebben, izgalmasabban, élettelibben zenélt a Goldring 1006. Az AT inkább precízkedett: kellemes, levegős, világos tónusban szólalt meg, sok részlettel.
A Goldring 1006-os viszont mutatott valami még élvezetesebbet: atmoszférát, buli-hangulatot varázsolt. A színpad nem (nemcsak) a szélességével vagy a mélységével tűnt ki, hanem azzal, hogy három dimenziós zenészeket állított a hangsugárzók közé, például Oscar Peterson és Ben Webster 1959-es közös lemezének újrakiadásán. A nagybőgő húrjai vastagon zengtek, a szaxofonból kiáramló levegő szétterült a szobában, Peterson zongorája éppen úgy szólt, ahogy egy igazi, két méteres hangversenyzongorának kell – a hangoknak teste, a zongora regisztereinek karaktere, íze volt. Egy-egy jól sikerült szóló után az ember elismerően ciccentett – csak azért nem tapsolt, mert egy lemezjátszó előtt ülve az azért mégiscsak hülyén nézne ki.
Karácsony lévén aktuális volt feltenni egyik kedvenc tesztlemezemet, a Proprius kiadó Cantate Domino-ját – karácsonyi dalok válogatása női énekkel, énekkarral, orgonával, mindez élőben, egy templomban felvéve. Általában irtózom a tenyésztett demólemezektől, de itt nemcsak a hangzás lehengerlő, a zenei teljesítmény is az – ha felnő a felvétel színvonalához a lemezjátszó. A TT1 Mk2 és a Goldring 1006 kombinációja pedig ilyen: a B-oldal második számában, a Julsång-ban például van egy pillanat, amikor a kórus a szólama végére ér, az orgona pedig egy ütem szünet után lép be. A kórus már nem énekel, az orgona még nem szól: ebben az egy ütemben csak a kőtemplomban lassan leülepedő visszhangok maradnak – és ez az ütemnyi „hangos csend” adja azt a jelenlét érzetet, amit csak a legkiválóbb lemezjátszók tudnak megidézni.
Összefoglalás
Az Edwards TT1 MK3 és a Goldring 1006 valami egészen kiváló páros együtt. Azoknak való, akik valamilyen jó, alapfokú lemezjátszóval már megérezték a vinilvarázst, feljebb lépnének, de nem akarnak csillagászati összegeket kifizetni egy lemezjátszóért. A megfelelő phono fokozattal nagyon valóságos, hús-vér hangot kapunk, elsősorban a remek dinamikai tulajdonságok, és a lemezjátszó védjegyének nevezhető plasztikusság miatt.
Aki kizárólag pop- vagy rockzenében utazik, egy jó 40-50 ezres hangszedővel is megérkezhet, de akusztikus zenére és/vagy nagy hangtömegekhez semmiképpen sem túlzás a TT1 Mk3-t a 75 ezer forintos Goldring 1006-ossal választani.
Nem jó, hogy a kislemezezést nem támogatja a lemezjátszó, és a magam részéről örülnék, ha egy audiofil lemezjátszón is lenne végálláskapcsoló, de ezek hiú remények egy purista készülék esetében. Cserében viszont jól szól, és komoly hangszedőket is kiszolgál.
Az Edwards TT1 Mk3 lemezjátszó amúgy befektetésnek sem rossz, a gyári tuning alkatrészek segítségével később apránként is sokat tudunk javítani a hangján, miközben nem szenvedjük el a minden készülékcserekor bekövetkező veszteséget. Megjegyzem, a Goldring 1000-es sorozata is olyan, hogy a drágább modellek tűjét bele lehet tenni az olcsóbbakba – maga a motor mind a négy típusnál ugyanaz, így az 1006-osból utólag tudunk akár 1042-est is csinálni.