december 13, 2018

Nem úgy van az, mint volt rég (I. Analóg Audio Nap 2018 – visszatekintés)

Alighanem van abban valami a-na-kro-nisz-ti-kus, hogy 2018-ban uszkve 2.500 magyarul beszélő Facebook-felhasználót felizgat, hogy egy mikroszkopikus méretű hifi kereskedő cég nyílt napot rendez. Pláne, hogy az adott mikroszkopikus méretű cég szélsőségesen rétegigényt próbál kielégíteni – miközben a minőségi zenehallgatás már önmagában is kevesek hobbija, ezen belül az analóg lemezjátszók, csöves erősítők klánja még inkább veszélyeztetett […]

Tovább
július 18, 2017

“„Az egész tudásomat beletettem ebbe a kis erősítőbe”

  A Pointe-ban Tibor személyisége tükröződik. Nagyon kedves, végtelenül szerény és nagyon jó humorú embert ismertem meg benne, aki tökéletesen mentes a high-endet és a hifit körüllengő sznobériától. Megvan benne az alkotáshoz elengedhetetlen kíváncsiság, a zene tiszta szeretete, és egy nagy adag irónia is, ami nélkül szerintem egyszerűen nem lehet semmit létrehozni. 

Tovább
július 12, 2017

Lemezjátszózni fogunk

  A divat néhány évtizedes ciklusokban ismétli magát – úgy tűnik, ez a zenei reprodukcióra is igaz. Negyed százados Csipkerózsika-álom után újra előtérbe kerültek a fekete lemezek és az analóg technika. Most már hetente vannak lemezbörzék Budapesten, sőt, egyre gyakrabban vidéki városokban is; a Vaterán az egekben van egy-egy lemezritkaság ára (Tankcsapda LP-k simán több […]

Tovább