Kigyóháj, varjúmáj, bitumen és akril – Audio-Technica LP5 lemezjátszó komplett tuning –

Fogj egy kommersz, 130 ezres komplett lemezjátszót, költs rá okosan egy kicsit, és lehet egy igazi óriásölőd. Mutatjuk hogyan.

A tavaly november 17-i Analóg Audio Nap idején már betáraztuk a karácsonyi mennyiséget lemezjátszókból. Aki ezekben a napokban vendégségbe érkezett hozzánk, azt az előszobában egy nagy torony Audio-Technica feliratú kartondoboz fogadta.

Így Igort és Marinát is, akiket a sikeres bemutató után másnap reggelire láttunk vendégül, mielőtt visszaindultak volna Belgrádba. Igor a világ legjobbjai között számon tartott Soulines lemezjátszók apukája, aki – még az embargó sújtotta Jugoszlávia idején – leselejtezett lemezjátszókat hasznosított újra. Mivel zenét hallgatni akkor is kell, sőt, főleg akkor kell, amikor az ország éppen háborúban áll, jobb híján Igor roncs lemezjátszók fődarabjaiból csinált újakat. Innen egy motor, onnan egy kar, amonnan egy tányércsapágy. A TT Recycled  lemezjátszók nemcsak tucatnyi belgrádinak szereztek örömet, de az apró darabokra bontott Thorensek, Lencók, Dualok, Garrardok egyben Igor elmélyedését is szolgálták a nagy elődök műszaki megoldásaiban.

Nem véletlen tehát, hogy miután leszedtük az asztalt, hamarosan egy Audio-Technica LP5 került fel a kávéscsészék helyére – Igor egyszerűen kíváncsi volt, hogyan néz ki és mit tud egy mai kommersz lemezjátszó.

Mit adnak ma egy havi minimálbérért?

Az LP5 ugyanis kommersz, „áruházi” lemezjátszó, bár ebben a mezőnyben kétségtelenül a jobbak közül, ahogy azt az ötcsillagos tesztjei és csoportteszt győzelmei bizonyítják. (Hogy más érdekes írásokról a kapudrogok témájában ne is beszéljünk.) Listaára kompletten 130 ezer forint alatt van, és ebben benne van a kifejezetten ebbe a karba tervezett, az árkategóriában használatos más hangszedőknél eleve egy klasszissal komolyabb hangszedő (AT95EX), sőt, még egy használható phono fokozat is, valamint egy teljesen értelmetlen digitális kimenet.

Az LP5 alapvetően abban tér el a többi kommersz készüléktől, hogy egyrészt kapott egy teljesen vállalható hangkart, aminek mind a geometriája, mind a csapágyai, mind az összeszerelési minősége a jobb audiofil darabokat idézik, másrészt abban, hogy egy csomó részletre odafigyeltek, lásd az állítható magasságú lábakat vagy a cserélhető kábelezést az önálló földponttal.

Ahogy hallgattuk a lemezjátszót, az volt a megállapítás, hogy „van benne potenciál.” Kellemes, nyugodt, elegáns a hangzása, a középsávban elegendő a felbontása ahhoz, hogy a zene fő összetevőire koncentrálhassunk.

A délelőtt hátralévő részében aztán miszlikre szedtük a lemezjátszót, és rendesen átnéztük. Beazonosítottunk egy pár gyenge pontot, ahol a gyártó az alacsony ár érdekében kompromisszumos megoldásokra kényszerült. Írtunk egy listát, hogy mit lehetne javítani az LP5-ön, milyen megoldásokat kellene kipróbálni.

Csillapodj!

Az már a lemezjátszó üzembe helyezésekor világos volt, hogy a vastag gumi lemezalátét nem jó megoldás. Minden puha anyag hajlamos gyilkolni a muzsikát, de a sűrű gumi talán a legrosszabb. Persze világos, hogy miért van rá szükség: az alutányér eléggé cingár, és mint ilyen, hajlamos csengeni-bongani. Ha a leszerelt tányért megpöcköljük, csiiiiiiing, mint egy hangvilla, hosszú másodpercekig nem hallgat el.

Az autóhifis múltamban találkoztam már hasonló problémával: az autókban az egyik legfontosabb feladat az ajtók és más nagy fémfelületek rezgésmentesítése. Külön iparág jött létre a felragasztható csillapítóanyagok gyártására, és sokféle céltermék közül lehet válogatni. Más anyagot kell használni az alvázon, mást az ajtók belsejében. A lemeztányérhoz egy meglehetősen nagy fajsúlyú anyagból készült, de vékony és könnyen vágható, alakítható bitumenlapot választottunk. Sima tapétavágó sniccerrel körbevágtuk a tányér belsejére felragasztott bitumenlapot. A kopogtatás teszt remekül sikerült: teljesen halott lett rezgés szempontjából a tányér. Erre már biztosan nem lesz jó a vastag gumitányér, de majd a végén kikísérletezzük, hogy mi is válna be helyette.

Ha már a kezünkben volt a bitumenlap és a sniccer, gyorsan szétszereltük a készüléket, és a műanyag héjat is gondosan kibéleltük. Ide kb fél kiló anyag ment el. Érdekes volt látni, hogy a készülék aljában gyárilag vastag acél lemez növeli a tömeget (és viszi alacsonyra a súlypontot) á la Technics SL-1210, illetve a hangkar környékére belülről már gyárilag is ragasztottak a miénkhez hasonló csillapítóanyagot, ha csak egy tenyérnyit is. A képen látható, hogy az acél lemez is külön be lett bugyolálva.

Villanyszerelő kerestetik

A következő nyilvánvaló beavatkozási pont is a készülék belsejében van. Mint írtuk, a készülék rendelkezik beépített phono erősítővel, sőt, még digitális kimenete is van. Mindkét áramkör egy közös nyomtatott panelen található: ide csatlakozik a hangkar kábel, és innen megy tovább a jel a kimenetekre. Azaz hiába van kikapcsolva a phono, a jel így is kanyarog egyet az áramköri lapon és átmegy egy kommersz kapcsolón is ahelyett, hogy közvetlenül a csatlakozókra menne. Ha lemondunk a digitális és a vonalszintű kimenetekről, ki tudunk kerülni egy tenyérnyi nyomtatott áramkört, két kommersz minőségű billenőkapcsolót – és az sosem baj.

Persze a gyakorlat nem annyira egyszerű, mint az elmélet. A gyári panelt nem egyszerű kiiktatni, mert a földelés és az árnyékolás gyárilag a panelen van megoldva, így némileg bűvészkedni kellett a zajmentes kimenő jel érdekében, de a legjobb embereink dolgoztak az ügyön, a végeredmény pedig a papírformát igazolta.

Fejben dől el

Mivel a lemezjátszó legfontosabb elemei, a meghajtása és a hangkarja több, mint korrektek, megérdemel a gyárinál finomabb hangszedőt. Nem mintha az AT95EX-szel bármi probléma lenne, a maga 16 ezer forintos listaárán nem sok ellenfele van, de azért a 34 ezres Audio-Technica VM520 Eb semmiképpen sem túlzás ide. Igor javasolta, hogy próbáljunk ki egy önálló AT-shellt is. A gyárilag adott öntött alumínium ötvözet sem rossz ezen az árszinten, de a drágább hangszedő van olyan jó, hogy megháláljon egy komoly shellt.A választás az AT saját, a gyárihoz hasonlóan 10 grammos, de forgácsolással előállított, tömör magnézium ötvözet shelljére esett, az MG10-esre. Nemcsak azért, mert a magnézium a vibrációk szempontjából használhatóbb anyag az alumíniumnál, a tömör test pedig másképp reagál a rezonanciákra, mint a lyukakkal tagolt, de azért is, mert a hangszedő rögzítése stabilabb: alulnézetből látszik, hogy előre fúrt lyuk párok vannak a shellen, azokba lehet alulról rögzíteni a hangszedőt – külön anya nélkül. Az AT-hangkar, az AT-shell és az AT-hangszedő triója az előre kijelölt rögzítési pontok ellenére (vagy talán pont azok miatt) tökéletes geometriai beállítást tesz lehetővé.

A shellen gyorsan elvégeztünk még két alap tuningot is. 1) az 520-as hangszedőről lepattintottuk a sisakrostélyszerű tűvédőt: szabaduljunk meg egy rezonancia-vitorlától, ami egyenesen a legkényesebb helyre, a hangszedő testre csatolja a hang rezgéseket a levegőből.  2) a shell csatlakozójáról is lehúztuk a gumigyűrűt, ami nem igazán csatolja el a shellt a karcsőtől (hiszen azok amúgy egymásba vannak dugva), ellenben tárolja és visszarúgja az energiákat a shell felé. Ezek rém egyszerű trükkök, és bár nyilván nem ezek miatt táltosodik meg egy egyszerű lemezjátszó, a változás igenis hallható. (És ha nem tetszene, amit hallunk, egy pillanat visszaállítani az eredeti állapotot.)A VM520-as hangszedő minden paraméterében, illetve hangkarakterében is pontosan illeszkedik az LP5 karjába, és többek szerint (szerintünk is!) az 5-ös sorozat legjobb vétele, ha nem is a legszebb hangú darabja. A most megjelent VM95-szériában azért lesz egy-két új Best Buy – az első csoportteszt már olvasható, a saját írásunk hamarosan érkezik.

Kalandra fel!

Eddig tulajdonképpen magától értetődő volt minden lépés, az alacsonyabb ár és a több szolgáltatás érdekében hozott tervezői döntéseket bíráltuk felül, hogy javítsunk a megszólaláson. A legalkalmasabb lemezalátét és interconnect kábel kiválasztása már inkább kísérletezést igényelt.

Az eredeti vastag gumialátét az immár csillapított tányéron kifejezetten döglötté tette a hangzást – dehát pont erre számítottunk. Bármit próbáltunk utána, jobbnak bizonyult. Talán a Soulines-féle gumi-parafa sajtolmány  tetszett a legjobban. Egészen addig, amíg a kezünkbe nem került egy új termék, az Acoustic Solid akril tányér.

A Soulines és az Edwards Audio lemezjátszók forgalmazójaként régóta tudjuk, hogy az akril meglehetősen alkalmas anyag lemeztányérok készítésére – mind az Edwards, mind a Soulines lemezjátszók tányérjai kivétel nélkül ilyen anyagból készülnek. Az akril fizikai tulajdonságai nagyban hasonlítanak a hanglemezek alapanyagáéra. Ha akril tányérra helyezünk hanglemezt, a tányér és a lemez szinte összeolvadnak, és ennek számos előnye van a káros rezonanciákra nézve.

Amikor megérkezett az Acoustic Solid akril lemezalátét, rögtön fel is tettük az LP5 tányérjára. Hogy ne közvetlenül a fémre kerüljön, egy közdarabot kellett kitalálnunk. Szerencsére van a kínálatunkban filc alátét, ami ráadásul többféle színben és vastagságban kapható. A filc alátét akár önmagában is segíthet egy gumitányértól fojtott hangú lemezjátszón, de az akril koronggal kombinálva tényleg meglepő eredményt hozott. Különösen, amikor összeszorítottuk a szendvicset, azaz a lemeztányér + filc + akril + hanglemez rétegeket. Egy mindössze 12 dekás fém lemezleszorító került a lemezre. A satus lemezleszorítók általában jobb eredményt adnak, de az LP5 tengelye túl rövid, a leszorító nem tud belekapaszkodni. A viszonylag alacsony tömegű, de tömör fémből készült leszorító viszont hozta azt, amit elvártunk tőle: a lemezt éppen annyira fogta oda az akril alátéthez, hogy annak jó tulajdonságai érvényre jussanak – mint egy ízfokozó az ételben, csak annak egészségtelen mellékhatásai nélkül.

A lemezjátszó korábbi kellemes, elegáns megszólalása megmaradt, de az új tányér variációval megjelentek a színek, megjelent a dinamika. A kapott hang az árkategóriához képest forradalmian életszerű és energikus – és éppen ez az, ami kiemeli a tuningolt LP5-öst a hasonló lemezjátszók közül.

Az Acoustic Solid lemeztányérnak egyébként van egy 5 mm-es változata, nyilván kipróbáltuk azt is, illetve a filc alátétek vastagságával játszottunk.

A gyári gumi alátét éppen 5 mm magas, és meglepve tapasztaltuk, hogy a VTA a gyári állapotban nem tökéletes: a hangszedő felső éle nem párhuzamos a lemezzel, hanem egy kicsit előre dől. Vagy alacsonyabbra kellene állítani a karbakot, vagy magasabbra tenni a lemezt. Az előbbi nem lehetséges, ez a karbak nem állítható, az utóbbit viszont ki lehet kísérletezni a különböző filcek és akril korongok kombinációjával.

A vastagabb filc + a vastagabb akril együtt éppen olyan magasak voltak, hogy a VTA szinte tökéletes lett. Valóban jól is szólt ez a kombináció, és még jobb is lehetett volna, ha ezt is összepréseljük a leszorítóval. Csakhogy ezek együtt már olyan magasak voltak, hogy a lemeztengely alig kukucskált ki középen, nem tudta központosítani a leszorítót. Ráadásul a vastagabb tányér önmagában kb 10 dekával nehezebb a vékonynál, és ez a plusz súly hosszabb távon a motor csapágyazását is igénybe veheti.

A vastag filc + vékony akril + leszorító csapat gyakorlatilag egyenértékű volt az előző kombinációval – még akkor is, ha így a VTA nem stimmel. Egyenértékű volt – de nem egyforma. A vastagabb akril koronggal inkább az akusztikus zenét hallgattuk szívesen, mert tetszett, hogy van benne élet, levegő és érzelem. A vékonyabb tányér a leszorítóval jobban passzolt a modern műfajokhoz, akár Yonderboi electrójához, akár a Metallica metáljához. A leszorító teltebb basszust hozott, a kis VTA-hiba pedig világosabb magas tartományt. Ha gonosz akarnék lenni, akár loudnesszesnek is nevezhetném a hangképet, de ezt a jelzőt negatív kontextusban szokás használni. De legyünk őszinték: a fent említett műfajokban egy alapvetően egyszerű lemezjátszónak nem szokott rosszat tenni egy kis plusz teltség alul és egy kis plusz fény felül.A magam részéről amúgy biztos vagyok benne, hogy nem véletlen, hogy a gyári állapotban a kar VTA-ja szemmel láthatóan lefelé lejt, azaz az elliptikus tűvel így egy kicsit kiemeli a magasakat. A vastag gumialátét (fúj-fúj-fúj) miatt annyira fojtott és sötét lenne a hangzás, hogy a Goombay Dance Band lemezeit is kizárólag emók hallgatnák, közvetlenül érfelvágás előtt. Meggyőződésem, hogy nem véletlen ez a kis „tévedés,” ez az egyszerű és költségmentes trükk kell ahhoz, hogy natúrban is tetszetős legyen a hang.

Egy kis desszert a végére

Az LP5 genetikájának pozitívumai között hivatkoztunk a cserélhető interconnect kábelre. Persze a gyári csomagban a lehető legegyszerűbb tyúkbél található, fröccsöntött műanyag dugókkal. Ezt szinte bármilyen 15-20 ezres, tisztességes csatlakozókkal szerelt (árnyékolt!) kábelre cserélve megtáltosodik a lemezjátszó.

Egy ismerős berendelt magának mindenféle konfekció kábelt Kínából, és a közös tesztelések során kiderült az egyik kábelről, hogy a többinél valahogy high-endesebb a hangja. Ez nagyjából 15 ezer forintba kerül kompletten, sztereó méterben. Nyilván nem kell tőle csodákat várni, de amellett, hogy tökéletesen zajmentes az árnyékolása és kifejezetten jó minőségűek a csatlakozói, szubjektíve is finoman szól, remekül kiegészíti a tuningolt LP5-öst. Ha már ennyit foglalkoztunk a lemezjátszóval, érdemes még ezt rááldozni. Illetve szabad a pálya: nincs még egy olyan piaci szegmens, ahol annyiféle termék lenne egy-egy árkategórián belül, mint az összekötő kábelek. Ráadásul a legtöbb kereskedő letét fejében szívesen kölcsön is adja a kábeleit, érdemes élni a lehetőséggel.Az eleve potens Audio-Technica LP5 lemezjátszó ésszerű módosításai rengeteget javítottak a hangzáson, teljesen új minőség született.

A modifikált LP5 meghallgatható a bemutatótermünkben, és meg is rendelhető készen, számlával és 12 hónap garanciával. Természetesen már korábban megvásárolt LP5-ösök tuningját is elvégezzük. Ebben az ügyben a webshopunkban lehet velünk felvenni a kapcsolatot, vagy közvetlenül is megtalálhatóak vagyunk az info@vinil.hu címen.