Koronavírus-tesztek 3
Másfél évvel ezelőtt fogtuk az akkor létező legolcsóbb hangszedőt, egy Audio-Technica 3600-ast (műanyag tűszár, félbevágott gumilabda alakú tűprofil), és beraktuk egy milliós lemezjátszóba. Az eredmény nem volt élvezhetetlen, sőt. Most a fordítottját csináltuk meg.A Pioneer PL200 lemezjátszó a maga idejében nem volt filléres készülék. A nyolcvanas évek elején, amikor forgalomba került Magyarországon, kemény 7500 forint volt az ára, ami akkor csaknem kéthavi átlagkereset volt. A világ azért sokat változott, a tömegtermelés leszorította az árakat. Ha ezt a lemezjátszót ma újonnan árulnák, szerintem az Audio-Technica LP5X körül lenne az ára, azaz olyan 140-150 ezer körül.
A Pioneer 1980-ban irgalmatlanul menő volt: Made in Japan, közvetlen hajtás, félautomata működés. Ráadásul van egy extra trükkje, a függesztett váz. Függesztett váza a menő lemezjátszóknak volt, a Thorens-eknek, Systemdek-eknek, Linn-eknek…. ja, meg a NAD 5120-nak.
Röpke 40 év múltán mostanában a PL200 normális állapotú példányai 15 és 30 ezer forint között mennek a Jófogáson. Éppen ezért volt kiváló alany a teszthez: ma már filléresnek számít. Tegyünk bele egy high-end hangszedőt, és hallgassuk meg, mire képes.
Köszönjük Gál Gábornak a tökéletes állapotú tesztkészüléket.
A high-end hangszedőkkel van egy kis probléma: a high-end hangszedő attól is high-end, hogy a tűprofilja komplikált. Minél komplikáltabb a tűprofil, annál inkább elvárja, hogy pontosan a barázda közepére állítsuk, minden szög stimmeljen. Az olcsó lemezjátszók pedig nem adnak lehetőséget a pontos beállításra. Sem az nem állítható, hogy függőlegesen milyen szögben találkozzon a barázdával a hangszedő (ezt a hangkar tövének magasságállításával lehetne megoldani), sem az, hogy vízszintesen, azaz szemből nézve hogyan álljon (ezt nevezzük azimutnak). Őszintén szólva az antiskating beállítása sem túl bizalomkeltő – tipikusan rugós antiskatinget találunk ezekben a lemezjátszókban. Ha új korában precíz is lett volna egy rugós antiskating megoldás, az elmúlt 30 – 40 évben ez a rugó szinte biztosan megereszkedett.
Az antiskatinget mérőlemezzel szerencsére be lehet állítani, a Jelco HS25 shell pedig rendelkezik azimuth állítási lehetőséggel. Két hangszedő jött számításba a teszthez, a Nagaoka MP500 (259.990 ft) és az Audio-Technica VM760SLC (244.990 ft) – végül pénzfeldobásos alapon az utóbbit szereltük be, a Nagaoka pedig az ellenpróbához szükséges audiofil belépő szintű MP110-zel szállt be (45.990 ft). A VTA/SRA mindkét hangszedővel csak minimálisan, talán 1-2 fokkal tért el az optimálistól.
Az Audio-Technica VM760SLC a cég zászlóshajó MM hangszedő családjának, az öntött alumínium házba épített 700-as sorozatnak a legdrágább darabja. Különlegessége az SLC, azaz Special Line Contact tű. Meglehetősen finom csiszolás (1.5 x 0.28 mil), egy sima elliptikus tű mellett szokatlanul filigránnak tűnik. Előnye nemcsak a vékony vonalhoz hasonló érintkezési felület, de a csekély saját tömeg is. Borzongató belegondolni, hogy az Audio-Technica totemállatának, az uszkve 2 milliós ART-1000 hangszedőnek is ugyanez a tűje.
A rendszer többi eleme inkább a hangszedő kategóriájából volt való, azaz a high-end belépő kategóriája, Soulines „The Loop” phono, Pointe Platinum csöves integrált erősítő, Parabox Tempesta Mk 2 hangsugárzók, Twins Audio kábelezés.
A teszten kollégánk, Attila segített a fülével. Kézmosás, fertőtlenítés megvolt, többnyire a másfél méter is, de a maszkot most elblicceltük. Attila most vett egy lemezt, és áthozta, hogy mossuk meg a lemezmosónkkal. Ez a Tangerine Dream „Lily on the Beach” című 1989-es sorlemeze volt, német nyomásban. Ha már úgyis elöl volt, ezt tettük fel, pontosabban az A-oldal második számát, a címadó szerzeményt. Aki nem ismeri a Tangerine Dream-et, annyit kell tudni róluk, hogy szintetizátor-alapú instrumentális muzsikát játszanak. Aki Jean-Michel Jarre-t szereti, az alighanem a Tangerine Dream-et is.
A Pioneer nem szólt rosszul. Mondjuk ezen a rendszeren ennél dinamikusabban, izgalmasabban szoktak megszólalni a zenék, amikor a nagy lemezjátszó van bekötve – de hát tizensokszoros áron. Kicsit fókuszálatlan, prezenszes hangképet hallottunk, igazi mélyek és magasak nélkül. Egy gombócból, középről szólt minden. De nem kellett fejvesztve menekülni a szobából így sem.
Feltettük Babos Gyula Kinn és benn lemezéről a Népdal című számot – ez a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdal feldolgozása jazz kombóra. Ez a B-oldal utolsó száma, és bár piánóban kezdődik, a végére komplexszé válik, megkínozva szegény hangszedőket a belső barázdákban. A 760-as nagyfiús volt, nem volt hajlandó belsőbarázda-torzítani. Tegyük hozzá, hogy ezek szerint a hangkar is rendben van.
Mivel a Pioneer karja és a Soulines Kubrick-on lévő nagy Jelco kar megegyező geometriájúak, egy mozdulattal át lehetett rakni a shellt a Jelcóba, nem kellett állítani a hangszedő pozícióján. Meg is ejtettük az ellenpróbát.
Mennyi élet, varázslat, lendület, micsoda színkavalkád! A zene alatt magabiztos basszus szőnyeg, ami megfogja a ráépülő egész kompozíciót. Ehhez képest az olcsó lemezjátszó szürkén és élettelenül zenélt, hiába a drága hangszedő. A high-end lemezjátszóval a hangsugárzók eltűnnek a szobából, helyettük rendes színpad épül, a színpadon hús-vér zenészek. Kábé itt tart ma az analóg technika.
Tulajdonképpen itt be is lehetne fejezni a cikket. A Ferrari legyorsulta a Fiat Puntót, hiába volt benne a chiptuning.
Aviszontlátásra.
Mi azonban nem fejeztük be itt a tesztet. Lássuk az ellenpróbát. Egy belépő audiofil hangszedőt, a Nagaoka MP110-est (45.990 ft) is meghallgattunk mind a két lemezjátszón.
Mintha egy vastag függönyt engedtek volna le közénk és a hangsugárzók közé. Az volt az érdekes, hogy innen, „a függöny mögülről” a két lemezjátszó hangja egészen közel került egymáshoz. Lehet szőrszálat hasogatni, például néhány audiofil jellemző, a mikrodinamika, a térinformáció, a tranziensek sebessége még mindig meggyőzőbb volt a nagy lemezjátszóval, de tonalitásban hasonlóak voltak, élvezeti értékben pedig a Soulines nem lépte le úgy a Pioneert, mint a drága hangszedővel. Hogy a különbséget érzékeltessem: a Pioneer + Nagaoka kombinációval szívesen elzenélgettünk volna az esti takarodóig. A Soulines + Nagaoka kombinációval viszont meghallgatunk volna még egy-két lemezt sutyiban a takarodó után is.
Visszaszerelve az AT760-at, a Soulines felragyogott. Nemcsak a sávszélek, a térábrázolás, a felbontás javultak ugrásszerűen, de ennél fontosabb, hogy a zene élményszerűvé vált. Egy-egy jó lemez katarzist tudott okozni – libabőr meg minden.
Az olcsó lemezjátszó ugyanakkor – némi meglepetésünkre – egyáltalán nem táltosodott meg a drága hangszedőtől. A Pioneer megszólalása kétségtelenül tisztább lett, a kisebb torzítások megszűntek (Special Line Contact, helló), de a hang továbbra is „hifi” maradt.
Mit is írhatnánk tanulságul? 1) Komoly lemezjátszóba ne szereljünk olcsó hangszedőt – nem tudja kifutni magát a lemezjátszó. 2) Olcsó lemezjátszóba ne szereljünk komoly hangszedőt – nem tudja kifutni magát a hangszedő. Lemezjátszó ügyben igaza van a Káma Szútrának: mindenki a saját kasztjából keressen társat.